BevorstehendKurs

Új Kezdő KIZOMBA Kurzus Debrecenben

KizombaUrban Kiz
Zum Kalender hinzufügen

Kezdő kizomba kurzus indul Debrecenben szeptember 16-án, ahol partner nélkül is fokozatosan elsajátíthatod az alapokat, és egy támogató táncos közösséghez csatlakozhatsz.

Termin
Mittwoch, 16. September 2026 · 18:00–19:00
Wiederholung
Wöchentlich

Originalbeschreibung des Veranstalters

✨ Mikor volt utoljára olyan egy órád, ami tényleg csak rólad szólt? Nem munka. Nem teendők. Nem kötelező körök. Csak zene, mozgás, jó hangulat és egy kis kiszakadás a hétköznapokból. 💃🕺 A kizomba pontosan ezt tudja adni. Egy tánc, ahol a zene, a mozdulat és a kapcsolódás egyetlen flow-vá áll össze. Lehet lassú és lágy, játékos vagy dinamikus, egyszerű vagy kreatív – és éppen ettől olyan izgalmas: nincs két egyforma tánc. Ha még sosem próbáltad, itt az ideje. Ha pedig már régóta nézegeted, hogyan táncolnak mások… talán most eljött a te pillanatod. 😉 💃🕺 Szeptember 16-án indul kezdő kizomba kurzusunk Debrecenben! Nem kell hozzá táncos múlt, és fix partner sem szükséges – az órákon fokozatosan, érthetően építjük fel az alapokat, miközben már az első alkalmakon megtapasztalhatod, milyen érzés igazán zenére táncolni. A cél nem az, hogy tökéletes legyél. Hanem hogy egy idő után egyszer csak azt vedd észre: megy. Élvezed. És közben teljesen kikapcsolsz. ✨ 🔥 Mi vár rád? • stabil alapok, amelyekkel később bátran továbbléphetsz • egy új, kreatív hobbi, amit folyamatosan lehet tovább fejleszteni • mozgás és kikapcsolódás egyben • új ismeretségek és egy támogató táncos közösség • lehetőség, hogy a tradicionális kizomba, az urban kiz és más kizomba-fúziók világába is belekóstolj • és persze… bulik, ahol végre nem csak nézni fogod, ahogy mások táncolnak. 🔥 🌟 Első óra: 2026. szeptember 16. (szerda) 18:00–19:00 Ezt követően minden szerdán ugyanebben az időpontban. 📍 Euphoria Dance Studio Debrecen, Párizsi Udvar II. Hunyadi u. 22., II. emelet (Bejárat a Medicare mellett) 👟 Kérjük érkezz néhány perccel hamarabb, és hozz magaddal váltócipőt! Egyedül érkezel? Semmi gond. Pároddal jössz? Szuper. Így vagy úgy, várunk szeretettel! 😊 Ati & Betti

Quelle: die Originalankündigung des Veranstalters

#kizomba#urban_kiz#kezdobarat#partner_nelkul#debrecen#tancora#tancos_kozosseg
TeilenfFacebook𝕏Teilen
Fahrgemeinschaft

Fahrt zusammen

Du fährst mit dem Auto? Biete einen Platz an — oder sieh nach, wer dich mitnimmt.

Zum Anbieten anmelden

Für diese Veranstaltung gibt es noch keine Mitfahrgelegenheit.

Wenn du mit dem Auto fährst und Platz hast, sag hier Bescheid — dann muss niemand den Abend absagen, nur weil er nicht hinkommt.

Eine Mitfahrgelegenheit ist eine private Absprache zwischen Nutzerinnen und Nutzern. Let’s Dance organisiert und vermittelt keine Personenbeförderung und übernimmt keine Verantwortung für die Fahrt.

Bewertungen

Rückmeldungen von Tanzenden. Jede Bewertung erscheint nach der Prüfung.Du kannst diese Veranstaltung bewerten, sobald sie stattgefunden hat.

Route