Ez az esemény már elmúlt. Az alábbi információk a korábbi terv szerintiek.
Kétnapos, főként társastánc-zenére épülő szabadtéri buli lesz az Erzsébet téren. A zenei kínálatban néhány salsa és bachata is szerepel.
Dupla bulival indítjuk az idei Erzsébet téri BSD-s szezont! 🙂 Szombaton és hétfőn leszünk ott, mindkét nap 18-22 óráig (a szökőkútnál). Zene: több cha-cha és rumba; továbbá szamba, jive/rocky, néhány salsa és bachata; több angol keringő és bécsi keringő, néhány tangó, egy-két slow fox és quick step. Időjárás: figyeld az esemény oldalát a rendezvények napján is! Ha úgy látjuk, hogy nem tartható meg biztonságosan az esemény, akkor ezt 17:30-ig közzétesszük, illetve ha elkezdjük, de meg kell szakítanunk a rendezvényt, akkor arról szintén itt teszünk közzé értesítést. Ezért (is) érdemes előre bejelölni részvételi szándékodat, vagy érdeklődésedet. JOGI NYILATKOZAT: Ez a nyilatkozat azért került összeállításra, hogy a rendezvény látogatói tisztában legyenek a rendezvényen való megjelenés felelősségi hátterével. Remélhetőleg nem fordulnak majd elő olyan helyzetek, mint amilyenek az 1-2. pontban leírásra kerültek, azonban ha mégis, akkor az alábbi szabályok érvényesek: 1. Azt kérjük, hogy mindenki kiemelten figyeljen értéktárgyaira, táskájára, lerakott ruháira, stb., mert semmilyen felelősséget nem tudunk értük vállalni. 2. A rendezvény jellegéből adódóan a „tánctér” felülete nem tökéletes. Előfordulhatnak kisebb-nagyobb egyenetlenségek, illetve csúszósabb foltok, helyek. Kérjük, hogy ennek figyelembevételével válasszátok meg lábbeliteket, illetve táncotok stílusát és lendületét! Az esetleges balesetekért, sérülésekért semmilyen felelősséget nem tudunk vállalni. 3. A rendezvény résztvevőiről, látogatóiról fényképek, illetve videófelvételek készülhetnek, melyek feltöltésre kerülhetnek az internetre, és ezáltal széles körben ismertté válhatnak. A rendezvényen való megjelenéssel, illetve részvétellel a rendezvény látogatói kifejezett hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy róluk fénykép-, illetve videófelvételek készüljenek, és azok akár széles nyilvánosságra kerüljenek. A rendezvényen való megjelenéssel a rendezvény látogatói kinyilvánítják azt, hogy elolvasták, megértették, és magukra nézve kötelezőnek elfogadták a fenti, 1-3. pontokban megfogalmazottakat.